Alföldi az utolsó adásra azonnal igent mondott
Aztán átvette a műsorvezető szerepét.
A színész-rendezőt meghívták Izraelbe, és nem mondták le a rendezvényt.
A Független Előadó-Művészeti Szövetség magyarázatot vár az Igenis, miniszterelnök úr című darab lemondása miatt.
A Népszava úgy tudja, egy kormánypárti politikus utasította erre a Zsolnay Kulturális Központ ügyvezetőjét.
Az egyik megalkotója döntött úgy, hogy a 2012 óta működő színházi sorozatot befejezi. Ez az a pécsi színház, ahol pár nappal ezelőtt lemondták egy darab előadását, amelyben Alföldi Róbert játssza a főszerepet.
Sokan próbáltak helyet találni a darabnak Baranyában, végül Szigetváron tartják meg az előadást.
Valakiknek nem tetszett, hogy leállították az Igenis, miniszterelnök úr! című darab jegyértékesítését. Parádés módon vágtak vissza.
A rendező szerint „itt kő kövön nem marad” a következő négy évben.
Nem lesz megtartva az Igenis, miniszterelnök úr Pécsen, mert "csak".
A pécsi Zsolnay Színház hirtelen törölte az Igenis, miniszterelnök úr című vendégelőadást a műsorból, melyben Alföldi Róbert az egyik főszereplő. Hivatalos indoklás egyelőre nincs, Alföldi szerint ez beleillik egy mintába.
Májusban vendégszerepelt volna az Igenis, miniszterelnök úr a pécsi Zsolnay Színházban, majd a választás után pár nappal kiderült, a meghívás már nem áll. Hivatalos válasz egyelőre nincs.
Körkérdést tett fel a Magyar Narancs 15, a lap számára fontosnak tartott embernek arról, hogy lehet-e a Jobbik jelöltjére szavazni. A válaszok nagyon szórnak.
A legnépszerűbb magyar jelölt egy üzletember.
Az esten nem lehetett forgatni, most maga a színész-rendező töltött fel egy részletet a hivatalos csatornájára.
Már csak az előzmények miatt sem lett politikamentes Alföldi Róbert zalaszentgróti fellépése.
A résztvevők nem értik, miért nem lehetett Zalaegerszegen megtartani a rendezvényt.
Az ellenzéki polgármester vezette Zalaszentgróton fog Alföldi Róbert fellépni március 24-én. Veiszer Alinda beszélget majd vele.
A fenti mondatot Major Tamás mondta a halálos ágyán, és az 1955-ös III. Richárdra gondolt, amelynek címszerepéről mindenkinek Rákosi ugrott be. A darabot 1843 óta mintegy negyvenszer, nemritkán botrányt kavaróan mutatták be, legutóbb a Radnóti Színházban.
Vidnyánszky Attila színházába a sokkal több állami támogatás ellenére is sokkal kevesebb néző vesz jegyet, mint Alföldi Róbert idejében.